Mérkőzésről-mérkőzésre 2011-2012

2012-02-20

Tájékoztató megbeszélés a klub támogatói részére!

Az Aszód FC vezetősége, elnöksége tisztelettel meghívja a klub korábbi, mai és jövőbeli támogatóit egy baráti beszélgetésre. 

A beszélgetés fő témája a klub jelenlegi helyzete, és tervei. A beszélgetés keretében ismertetjük a klub  terveit, a formálódó felnőtt csapat lehetőségeit, az utánpótlás-nevelésben elindult programot. A találkozó 2012. február 25.-én szombaton, 18 órakor lesz a Művelődés Háza Civil termében (volt gondnoki lakás).


Minden támogatót, aki szeretné segíteni, hogy egy százéves futball klub méltóképpen ünnepelje meg centenáriumát, szeretettel vár az Aszód FC elnöksége.


2012-02-17

Gőzerővel készülünk a tavaszi nyitányra!

Heti három edzéssel és számos felkészülési mérkőzéssel készül az Aszód FC felnőtt csapata a tavaszi nyitányra. Az edzések a gödöllői fedett műfüves pályán, míg az edzőmeccsek a mogyoródi - szintén műfüves - létesítményben kerülnek megrendezésre. Az aszódi pályát 20 cm-es hó fedi, alatta átfagyott föld és fű, vagyis labdajátékra teljességgel alkalmatlan.

A csapat átlag életkora fiatalodott, a mezőnyjáték felgyorsult, többet futással játszik a csapat. Talán ezek az első biztató tapasztalatok a kevésbé hozzáértők számára is. 

Szép tavasz elé nézünk. A szurkoló márcsak ilyen, örök optimista...

A mai felkészülési mérkőzésen Galgahévíz ellen két gólos hátrányból fordítottunk, és sok futással, szép és kombinatív játékkal a végeredmény 5-2 lett ide! A mérkőzés alatt olyan hideg volt, hogy a pálya szélén álldogálva valósággal odafagytunk a műfűhöz.


Február 15-től megkezdődtek a foglalkozások az utánpótlás csapataink számára is. A Sportfejlesztési Programnak megfelelően az U7, U9, U11, U13 és U19-es csapataink készülődnek a Bozsik-tornákra illetve a tavaszi bajnoki rajtra. Az utánpótlás csapatok edzői (U7 - Molnár László, U9 - Dobes Raymond, U11 - Dobes Attila, U13 - Kerekes Csaba, U19 - Kvaka Zsolt) szerettel várják a futball után érdeklődő fiatalokat, akik egy száz éves futball klubban szeretnének megismerkedni e sportág alapjaival. Az edzők elérhetősége megtalálható az Aszód FC megújult honlapján, vagyis itt: www.aszodfc.hu.

2012-01-16

Aszódi Futball ClubTéli álom után ébredezik az aszódi foci - elkészült a felnőtt csapat felkészülési terve a tavaszi rajtra...

A több mint egy hónapos téli szünet sem telt el munka nélkül. A vezetők már a tavaszi rajtra szervezik a felnőtt csapatot, illetve készülnek a sportfejlesztési program végrehajtására.

A felnőtt csapat első edzésére január 17.-én kedden a gödöllői műfüves pályán kerül sor. A felkészülés során számos edzőmérkőzést játszik a csapat. A mérkőzések helyszíne többnyire a mogyoródi műfüves pálya lesz. A füves pályák használhatatlansága miatt az edzések nagy részének a gödöllői fedett-műfüves pálya szolgál majd helysznül. A téli átigazolások helyzetéről folyamatosan tudósítani fogunk.


A részletes felkészülési programot pdf formátumban letöltheti itt!


Január 18.-án szerdán az utánpótlás-nevelési programban érintettek egy programindító megbeszélésen vesznek részt. A társasági adó felajánlásokból  eddig mintegy 5,6 millió Ft érkezett az FC számlájára, így a szükséges önrésszel együtt kb. 6 millió Ft áll rendelkezésre a program elindítására. Az utánpótlás csapatok helyzetéről, a program alakulásáról is folyamatosan beszámolunk.


2011-12-16

Évzáró vacsora keretében értékelte az Aszód FC vezetése az őszi szezon eredményeit

Megtartotta szokásos évzáró értékelését az Aszód FC vezetése. A Csengey Gusztáv Iskola éttermében terített asztal várta a játékosokat, vezetőket, támogatókat. 

Az év zárásaként Dobes Attila elnök-edző értékelte az ifjúsági és felnőtt csapat őszi szereplését, kiemelve a pozitívumokat és a negatívumokat is. A bajnoki táblázatra tekintve felemás szezonon vagyunk túl. Jól indult a felnőtt csapat, hiszen a Magyar Kupában az FC történetében először feljutott az országos főtáblára (a legjobb 64 közé), ahol az NB II-es Eger FC ütötte el a továbbjutástól. A bajnokság is jól indult, hiszen az 5. forduló után még a 3.helyen álltak, a sorozatos sérülések miatt azonban a végére elfogyott a keret, az edzéslátogatottság hiánya pedig meglátszott a csapat játékán és az eredményeken is. Az utolsó öt fordulóban már csak két döntetlenre futotta, így a 10. helyen várjuk a tavaszi folytatást.

Kovács Tamás alpolgármester az induló társasági adó felajánlásokat felhasználó projektről tartott rövid beszámolót, míg Sztán István polgármester a közelgő centenáriumi évfordulóra hívta fel a figyelmet.

A vezetők nevében minden játékosnak, támogatónak, szurkolónak boldog karácsonyt, és eredményekben(!) gazdag új évet kívántak.



2011-12-12

Megérkezett a Magyar labdarúgó Szövetség jóváhagyó határozata

Az Aszód FC-hez szerdán érkezett meg hivatalosan, írásos formában az MLSZ határozata.

Az Aszód FC az alábbiakban tesz eleget az MLSZ határozatának, illetve a 107/2011 (VI. 30.) Kormányrendelet 4.

paragrafus (5)-ös bekezdésének is, amelynek értelmében a kérelmező saját honlapján köteles közzé tenni a költségtervet és a támogatás összegét is.


Az MLSZ határozata megtekinthető IDE KLIKKELVE.  A sportfejlesztési koncepció megtekinthető IDE KLIKKELVE.


2011-11-27

Szabó Pisti akcióbanDöntetlennel zártuk az őszi szezont... Mogyoród KSK - Aszód FC: 2-2 (1-1); Ifjúságiak: 2-3

Ködös, fogvacogtató hideg időben került sor az ősz utolsó fordulójára. Csapataink Mogyoródra látogattak, ahol az északi csoport egyetlen műfüves nagypályáján játszottunk. Az ifjúságiak botrányszagú mérkőzésen, 3 kiállítás után 8 emberrel fejezték be a mérkőzést, és megszerezték az ősz első győzelmét és három pontját.

A felnőttek meccsére alig 50 néző látogatott ki, mintegy 10 aszódi "fanatikus"  kísérte el kedvenc csapatát idegenbe. A kezdés után Aszód lépett fel támadólag, ennek ellenére az első hazai támadás mindjárt gólt eredményezett (1-0). Továbbra is nálunk volt többnyire a labda,  az egyenlítő gólra mégis a 28.percig kellett várnunk. Bal oldalról Újfalusi Attila adta be a labdát, Kovács Kristóf megcsúsztatta, majd a berobbanó Rakita Gábor a hálóba fejelt (1-1). A 41.percben Kovács labdát vesztett a félpályán, a gyors kontra támadás végén Varró István szinte a kilépő csatár lábáról szedte le a labdát. Megváltás volt a szünet a didergő nézők számára...

A második félidő sem hozott változást a játék képében. Többet birtokoltuk a labdát, s a fölény a 12.percben meghozta a vezetést. Tóth Barna adott pontos labdát Farkas Ádámnak, aki okosan, laposan kilőtte a kapu hosszú sarkát (1-2). A 20.percben a mogyoródi csatárok végigcselezték a teljes aszódi védelmet, már Varró is tehetetlen volt (2-2). A mérkőzés végig becsülettel birkóztak egymással a csapatok, mindkét oldalon adódtak helyzetek is, az eredmény azonban már nem változott a hajrában.

Összefoglalva: egyáltalán nem volt sétagalopp a mai mogyoródi kirándulás. A döntetlenért is meg kellett szenvedni a kiesés elől menekülő hazai csapattal szemben. A látottak alapján reális eredmény született.



Az aszodinfo oldalain is szeretnénk megköszönni minden játékos hozzáállását, a szponzorok segítségét, a szurkolók támogatását, akik az ősz folyamán segítették a klub munkáját! Most a jól megérdemelt téli pihenő követketzik. Lesz idő pihenni, rendezni a sorokat, hogy aztán a tavaszi szezonban újult erővel szóljon a "Hajrá Aszód!".


2011-11-22

Emberelőnyben sem bírtunk Pomázzal...  Aszód FC - Pomáz-ICO SE: 2-3 (0-1); Ifjúságiak: 0-3.

Kellemetlen késő őszi idő, szitáló köd, fagypont körüli hőmérséklet várta a szurkolókat és a játékosokat a mai hazai fordulóban. Az ifjúsági csapat sokáig jól tartotta magát, úgy tűnt, talán döntetlenre hozható a mérkőzés, azonban egy fegyelmezetlenségből fakadó kiállítás megpecsételte a hazai csapat sorsát, és az utolsó negyedórában kapott három góllal elment a hajó...

A felnőttek összecsapására meglepően sokan jöttek Pomázról, többen voltak, mint az utóbbi időben bukdácsoló aszódi csapat szurkolói. Az első félidőben  többet birtokolta Aszód a labdát, mégis a vendégek előtt adódtak veszélyesebb helyzetek. A 8.percben Lukács Arnold veszített labdát az aszódi térfélen, a megszerzett labdából gyorsan lekontrázták a védelmünket, átemelték a kifutó Varró István feje felett a hosszú sarokba (0-1). A 25.percben cseréltünk, Tóth Barna helyére a brazil Junior da Silva lépett. Többen nem értették a korai csere okát akkor, amikor egyébként is rövid az aszódi kispad... A 30.percben az egyébként végig jól működő játékvezető reklamálásért kiállította a vendég pomáziak játékosát, így a mérkőzés hátralévő idejében emberelőnyben játszottunk. A 45.percben Döme Tamás előtt adódott ziccer, gyenge lövése a pomázi kapus lábában akadt el.

A második félidőben gyors góllal növelte előnyét Pomáz. Az 5.percben lefutották a teljes aszódi védelmet, s a lövés a kapunkban kötött ki (0-2). A 10.percben szépített Aszód: Szabó István a pomázi 16-os jobb sarkánál lövésre szánta magát, a labda a hosszú felső sarokba hullott (1-2). A 13.percben cseréltünk: a sérült Döme helyére Braun Tamás lépett. A 18.percben Lukács életerős szabadrúgása centikkel ment el a felső léc felett. A 20.percben ismét kényszerű csere következett: Junior rosszul lépett, sántikálva jött le a pályáról, Pallagi Zsolt állt a helyére. MIndent egy lapra téve, egyre-másra vezette támadásait Aszód, azonban nagyon sok volt a rossz passz, és a sok hiba miatt egyre többet vitatkoztak egymással is játékosaink. A feszült hangulatban jól jött az egyenlítő gól. A 35.percben Dobes Rajmond beadását a jókor érkező Kovács Kristóf fejelte a pomázi kapuba (2-2). Sajnos nem sokáig örülhettünk. Négy perc múlva egy beívelt szabadrúgásra védőink nem mozdultak, Varró sem jött ki kapujából, a vendégek magas védője senkitől sem zavartatva fejelt az aszódi kapuba, beállítva ezzel a mérkőzés végeredményét (2-3)

Összefoglalva: két azonos képességű csapat meccséből az emberhátrányban futbalozó pomáziak jobban akarták a győzelmet. Szervezettebben játszottak, csapatként is jobban működtek mint az egymással és az edzővel vitatkozó aszódiak. Jobb koncentrációval, jobb helyzetkihasználással behúzható lett volna a három pont. A következő mogyoródi mérkőzésen idegenben zárjuk az őszi szezont...

Csapatkép letölthető nagy méretben itt!             Eredmények, táblázatok itt!


2011-11-12

Hazai döntetlen után vereség Dunabogdányban...  Dunabogdány SE - Aszód FC: 3-2 (1-2); Ifjúságiak: 5-1
Az elmúlt héten (szombaton) tartalékos csapattal döntetlent értünk el a jó erőkből álló Vácrátót csapata ellen, ma ismét szombaton Dunabogdányba utaztunk. Az aszódi Golden-Glob Kft. segítségével szurkolói busz indult Aszódról, sajnos a szombati időpont, no meg a csapat bukdácsolós szereplése miatt kevesen vették igénybe ezt a lehetőséget.
Hideg, de napos idő, a szombati szokásos kevés néző várta a csapatokat. Sajnos ifjúsági csapatunk inkább verbálisan, a pálya szélén erős, a pályán történő bizonyításra még várni kell.
Rakita góóóóóóóóóóóóóóóól!!!A felnőttek összecsapása kemény, férfias küzdelmet hozott.A hazaiak egyszerű futballjára az aszódiak időnként kreatív játékkal válaszoltak. Élvezetes, jó iramú volt a találkozó. A vezetést a vendég aszódaik szerezték meg a 32.percben. Ekkor bal oldalról szöglethez jutottunk, a  beadásra Rakita Gábor érkezett pontosan, az erős fejes a kapos kezei között talált utat a hálóba (0-1).  Nem sokat kellett várni a válaszra, két perc múlva a jobb oldalon kerültek a hazaiak az aszódi védelem mögé, a beadást itt is nagy erővel fejelték kapunk bal felső sarkába (1-1). A mérkőzés legszebb momentumára a 40.percben került sor. A félpályán cselező Farkas Ádám felnézett, észrevette, hogy a bogdányi kapus nagy lelkesedésében alaposan kijött kapujából, és vagy 40 m-ről pontos lövéssel átemelte a kapus felett a hálóba a labdát (1-2). Gyönyörű, fineszes, megyei mérkőzéseken ritkán látható megmozdulás volt...
A második félidőre egy alaposan feltüzelt hazai csapat kezdte a játékot. Kapujához szögezték a jobbára csak védekező Aszódot, de az aszódi kapus, Téglás László állta a sarat, több esetben is bravúrral védett. A 17.percben Tóth György lőtt laposan centikkel a hazai kapu mellé. A hazai mezőnyfölény egészen a 40.percig meddőnek bizonyult. Ekkor azonban a korábban mindkét oldalra sokat tévedő játékvezető úgy gondolta, most akkor eldönti a mérkőzést. A védők közül kilépő hazai támadó látványosan feldobta magát miközben Téglás mellett elfutott, a játékvezető a 11-es pontra mutatott. A büntetőt a hazaiak magabiztosan értékesítették (2-2) Az oldalvonalhoz kifutó reklamáló Téglás megsértette az asszisztenst, ezért piros lappal mehetett az öltözőbe. Ismét teljesen feleslegesen hoztuk magunkat hátrányba egy döntetlenre álló mérkőzésen... Cseréltünk, Farkas Ádám helyett Varró István állt be és foglalta el az aszódi kaput. Ember előnyben fokozódott a nyomás a hazaiak részéről. A 40. percben a jobb szélen lefutották a teljes aszódi védelmet, a beadást senkitől sem zavartatva fejelték kapunkba (3-2). A probléma csak az volt, hogy a gólt lesállás előzte meg, de a korábban megsértett partjelző hölgy ezt valamiért nem vette észre... Öt perc hosszabbítás után aztán vége lett e meccsnek.
Összefoglalva: két azonos képességű csapat nyíltsisakos, kemény de sportszerű küzdelmét hozta a mai mérkőzés. A látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Kár érte, hogy a játékvezető hibájával alapvetően befolyásolta a végeredményt. De ez van, menni kell tovább..., van még két forduló az őszi szezonból.


2011-11-29

Hatalmas volt az érdeklődésMegalázó vereség Gödöllőn... GEAC - Aszód FC: 5-2 (1-1)

Kiváló pálya, kiváló labdarúgó idő, ennek ellenére csak néhány érdeklődő várta a szombati fordulóban Gödöllőn a csapatokat. Nem nagyon értem, mi indokolja a gyakori szombati fordulókat, hiszen éppen a legfontosabb kellék hiányzik a pályák környékéről: a nézők. Szombatonként rendre kevés néző írja be naptárjába, hogy megyei "labdarúgó meccsre megyek". Gödöllőn is a nagyszerű körülmények ellenére alig két tucat érdeklődő állt a kopott betonlelátón...

Az első félidő alacsony színvonalú játékkal telt, gyenge iram, sok pontatlanság jellemezte mindkét csapat játékát. Az aszódiak szereztek vezetést, majd a féldiő vége előtt egalizáltak a hazaiak. Sérülés miatt le kellett cserélni Lukács Arnoldot, majd húzódás miatt Döme Tamás is maródi lett. (Dobes Rajmond sem játszott, ő éppen kétmeccses eltiltását tölti...)

A második félidő elején egy védelmi hibából Gödöllő talált egy gólt, melyre még sikerült válaszolni az aszódaiknak. 2-2-nél az aszódi Berta Roland "melegebb éghajlatra" küldte az egyébként jól működő játékvezetőt, aki azonnal piros lapot mutatott fel, így mehetett zuhanyozni a magáról megfeledkezett játékos. Emberhátrányban szétesett az egyébként is hitehagyottan és kényelmesen játszó aszódi csapat, az egyetemisták meg szép sorban rámolták be kapunkba a gólokat. A vége megalázó, 5-2-es vereség lett.

Összefoglalva:úgy indult a meccs aszódi részről, hogy szépen eljátszogatunk aztán majdcsak lehozzuk ezt a mérkőzést. Egy probléma volt csak, hogy a táblázat utolsó előtti csapata nem így gondolta. Rengeteg hibával és rossz felfogásban játszott az egyenként képzettebb játékosokból álló aszódi csapat. Sok volt az egyénieskedés, felesleges labdacipelés, a pontatlan passz. A látottak alapján azon is el kellene gondolkodni, mi lehet az oka annak: nem telik el olyan mérkőzés, hogy ne állítsanak ki valakit a csapatból! Az egyéni fegyelmezettlenség végül a csapatot hozza hátrányos helyzetbe. Nem elég a sok sérült, még a sorozatos eltiltások is csökkentik az edző rendelkezésére álló játékosok számát. Ahol nincs rend a fejekben, ott nincs rend a pályán sem...


Eredmények, táblázatok itt!


2011-10-16

Kilenc emberrel is elhoztuk a három pontot Isaszegről... Isaszeg SE - Aszód FC: 2-3 (1-2); Ifjúságiak: 9-0;

Kellemes labdarúgó idő, szép őszi napsütés,mintegy 80 szurkoló várta Isaszegen csapatunkat. A környezetről talán a legtöbb pozitívum, amit el lehet mondani ma ennyi volt. Egyébként minősíthetetlen állapotú játéktéren, beton keménységű, göröngyös talajon, a sakkozáson kívül legfeljebb terepfutásra alkalmas pályán kellett megpróbálni futballozni. 

A hazai csapat taktikája alkalmazkodott a körülményekhez, labdafelhozatal helyett előrevágták a labdákat, aztán rohantak a labda után, ami így vagy úgy pattant, aztán majd csak lesz valami... Az Aszód megpróbálta járatni a labdát, az egyenetlen talajon azonban nehezen alakult ki folyamatos játék. A 2.percben már kényszerű cserét kellett végrehajtani az Aszódnak, a már sérülten pályára lépő Lukács Arnold egy felugrás után a földön maradt, úgy kellett letámogatni a pályáról. Helyére Pallagi Zsolt lépett. A 15.percben Rakita Gábor szabadrúgása megpattant egy közbe avatkozó védőn, s a labda a felső lécen csattant. A 18.percben Farkas Ádám kapott visszahúzásért sárga lapot. A 32.percben a jól játszó Gabai Gábor éles szögből eresztett meg egy bombát, a hazai kapus szögletre mentett. A szögletre Rakita ugrott a legmagasabbra, fejese a felső lécről éppen elé pattant, másodszorra nem hibázott, nagy erővel a hálóba vágta a labdát (0-1). A 36. percben a gyengén működő isaszegi védelem labdát vesztett, Gabai Döme Tamás elé gurított, a kilépő Döme spiccel a kifutó kapus mellett a hálóba passzolt (0-2). A 40.percben Isaszeg szabadrúgáshoz jutott az aszódi kapu előtt mintegy 30 m-re. A beívelt labdára többen érkeztek, s egy kinyúló lábról a hálónkbe pattant a labda (1-2).

Szünet után sokáig nem történt említésre méltó esemény, folytatódott a közepes iramú, és színvonalú küzdelem. A 18.percben Dobes Rajmond akasztotta ellenfelét, mindenki legnagyobb megdöbbenésére azonnal piros lapot mutatott fel a játékvezető. Sérülés nem történt, nem volt különösebben súlyos a szabálytalanság, úgyhogy még a hazai szukolók sem nagyon értették a dolgot, de ők legalább örültek az ítéletnek.

A 26.percben tovább fogyatkozott a vendég Aszód létszáma, Farkas Ádám reklamálásért megkapta második sárga lapját, így 9 főre csökkent az aszódi létszám. A 40.percben a létszámhátrány ellenére tovább növeltük előnyünket. Rakita szabadrúgásból ismét a felső kapufát találta telibe, ismét visszapattant elé a labda, másodikra beadást választott, a beívelt labdára Döme előrevetődve érkezett, a fejes a hálóban kötött ki (1-3).  Küzdött, hajtott a hazai csapat, de már csak a szépítésre futotta a 47.percben (2-3), majd - végre - lefújták a mérkőzést.

Összefoglalva: nagyot küzdött a szerény tudású, de annál lelkesebb isaszegi csapat ellen Aszód. Sérülések, kettős emberhátrány, eltiltás ellenére nagyon fontos három pontot hoztunk el Isaszegről. A jövő héten szabadnapos a csapat, így van idő rendezni a sorokat, s frissen nekivághatunk az őszi szezon hajrájának. 

Születésnapja alkalmából gratulálunk a két gólt jegyző Döme Tamásnak, és Szabó Istvánnak! Isten éltesse őket!


2011-10-09

Újabb döntetlen... Aszód FC - Dunakeszi Kinizsi FC 1-1 (1-1); Ifjúságiak: 1-8.

Az elmúlt fordulóról szóló beszámoló technikai okok miatt kimaradt, ezúton is elnézést kérünk érte. A döntetlennel végződött mérkőzés egy pontján kívül két meghatározó játékosunk eltiltásáról is szólt. Szabó István két mérkőzésről, Farkas Ádám egy mérkőzésről lesz kénytelen hiányozni, előbbi piros lap miatt, utóbbi öt sárga lap miatt.

A játék minden kelléke a képen...A sok hiányzó megis látszott a tartalékosan felálló aszódi csapat mai játékán. A két eltiltott játékoson kívül beteget jelentett Berta Roland, egyéb elfoglaltság miatt nem volt itt a brazil Junior. Már az első félidőben cserét kért a makacs húzódással küszködő Masznyik Dávid, s Kovács Kristóf és Dobes Rajmond is betegen, kényszerűségből lépett pályáról.

A mérkőzés első 25 perce alacsony színvonalú, gyenge iramú játékkal telt. A meddő mezőnyjáték során a kapuk nem kerültek veszélybe. A 25.percben szabadrúgáshoz jutottak a vendég dunakesziek, s mintegy 24 m-ről jól helyezett, lapos lövéssel vezetéshez is jutottak (0-1). A bekapott gól felrázta az Aszódot. A 35.percben, egy formás támadás végén Újfalusi István emelte át szép mozdulattal a labdát a kifutó vendég kapus felett (1-1). Közben kényszerű cserére került sor, Masznyik Dávidot Tóth György (Gyurci) váltotta. A 41.percben Varró István elvetődve hárította a labdát a dunakesziek játékosa elől, aki sajnálatos módon nem ugrott fel kapusunk előtt, s a rossz mozdulatnak sérülés lett a vége. Ölben hozták le a pályáról szegényt, jobbulást kívánunk neki!

A II. félidő is hasonló játékot hozott. Sok pontatlanság, gyenge iram jellemezte mindkét felet. A 15.percben Kovács Kristóf kapott sárga lapot ellenfele visszahúzása miatt,. Cseréltünk, Pallagi Zsolt váltotta az elfáradó Braun Tamást. A 22.percben Gabai Gábor kapott visszahúzásért sárga lapot. Fáradtak a hazaiak is, sokszor már csak szabálytalanul tudták megállítani a szintén kevéssé friss vendégeket. A mérkőzés hajrájában mindent egy lapra téve próbálta meg a győztes gólt begyötörni a Dunakeszi kapujába az aszódi csapat, Döme Tamás és Dobes Rajmond lábában benne volt a lehetőség, hiányzott azonban a koncentráció, s így a végeredmény nem változott.

Összefoglalva: a mérkőzés első félideje kiegyenlített játékot hozott, ez az eredményben is megmutatkozott. A második félidőben több helyzetet dolgozott ki Aszód, a vendégek inkább az eredmény tartására törekedtek. Összességében elmondhatjuk, két pontot hullajtottunk el a mai fordulóban.


2011-09-25

Gólzáporos győzelem Tahitótfalu ellen...Aszód FC - Tahitótfalu SE: 10-1 (5-0); Ifjúságiak: 1-4.

A tavaszi szezon végén éppen Tahitótfalu ellen szálltak el bentmaradási esélyeink, így a mai forduló kiváló alkalom volt a visszavágásra. Kellemes kora őszi idő, és mintegy 80 néző előtt került sor a találkozóra. Ifjúsági csapatunk a második félidő közepéig jól tartotta magát, azonban a végére elfáradtak a fiúk, és elkerülhető gólokkal végül vendég győzelemmel ért véget a meccs.

Tóth BarnaA felnőttek nagy lendülettel kezdték a mérkőzést, azonnal az Aszód ragadta magához a kezdeményezést. Már az 5.percben hazai gólnak örülhettünk, ekkor Farkas Ádám bólintott egy pontos beadásból a vendégek kapujába (1-0). A 14.percben a nagy akarással játszó Szabó István egy kemény belépő után kapott sárga lapot. A 22.percben Újfalusi Attila lőtt kapura, a vendégek kapusa éppen a berobbanó Dobes Rajmond elé tenyerelte a labdát, aki nem hibázott, higgadtan a hálóba passzolt (2-0). A 26.percben Kovács Kristóf cselezte át magát a teljes védelmen, lövését azonban hárította a kapus. A 35.percben sérülés miatt Masznyik Dávid cserét kért, helyére Gabai Gábor lépett. Innentől aztán sorban rúgta Aszód a gólokat, nem győztük számolni. Időrendben: 37., 41., 45. percben, vagyis kevesebb, mint tíz perc alatt Szabó István mesterhármasának tapsolhattunk, s így az első félidő végén a nemlétező eredményjelző 5-0-ás hazai vezetést mutatott volna.

A szünetben kapust cseréltünk, Varró Istvánt Téglás László váltotta a kapuban, és Farkas Ádám helyére Döme Tamás állt be. A játék képe nem változott, akkor és úgy rúgták a gólokat az aszódaik, ahogy és amikor akarták. Na jó, ez azért költői túlzás, az viszont igaz, hogy a második félidőben is ötöt vágtak a hazaiak. Rakita Gábor a 13.percben zörgetett be (6-0), majd ismét cseréltünk, Szabó István helyett Tóth György lépett pályára. A 26.percben Döme Tamás talált be az ellenfél kapujába (7-0). A 30.percben szépített Tahitótfalu, az aszódi védelem csak nézte, ahogy egyéleterős lövéssel a labda a hosszú sarokba került (7-1).  A 35.percben Tóth György lőtte meg aktuális gólját (8-1). A 38.percben Kovács Kristófot Pallagi Zsolt váltotta. A41.percben Újfalusi lépett ki a védők közül (9-1), majd a 43. percben hasonló szituációból Döme Tamás állította be a végeredményt (10-1).

Összefoglalva: könnyedén nyert az Aszód, a szerény képességű Tahitótfalu ellen. Sajnáltam is - de csak egy kicsit...:) - a vendégeket, hiszen az elmúlt bajnoki szezonban mi is sokszor hasonló cipőben jártunk. Önbizalom növelésre, közönség szórakoztatásra azonban jó volt a mai mérkőzés, hiszen szebbnél-szebb gólokat láthattunk. Jól esik a bajnoki táblázatra nézni, hiszen a mai győzelemmel Aszód a harmadik helyre lépett fel!



2011-09-19

Elkészült és jóváhagyásra a Magyar Labdarúgó Szövetség részére benyújtásra került az Aszód FC 2011-2014 közötti időszakra vonatkozó sportfejlesztési programja.

Aszód FCA Kormány 107/2011. (VI.30.) számú rendelete „a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól”  szóló rendelete alapján elkészült az Aszód FC 2011-2014 közötti sportfejlesztési programja. A programot az FC elnöke, Dobes Attila szeptember 15.-én benyújtotta a Magyar Labdarúgó Szövetséghez.  (A program megtekinthető pdf formátumban itt!)


Amennyiben a szövetség a programot jóváhagyja, lehetőség lesz azon vállalkozásokkal történő megállapodásra, akik társasági adójuk max. 70 %-át fel kívánják ajánlani az Aszód FC részére. Az Aszód FC a társasági adó felajánlásokból befolyó bevételeket - szigorú hatósági ellenőrzés mellett - Sportfejlesztési Programjában meghatározott feladatok elvégzésére fordítja. 


Kérjük, amennyiben az Ön vállalkozása társasági adójának egy részével - további adókedvezmény lehetőségének figyelembe vételével! - támogatni kívánja az Aszód FC-ben folyó munkát, az FC elnökségi tagjai (Dobes Attila elnök telefon 0630-241-7766, Kovács Tamás program felelős 0620-940-3231) minden segítséget szívesen fogadnak.


Köszönettel: Aszódi Futball Club


2011-09-17

Értékes győzelem Pilisszentivánon... Pilisszentiván SE - Aszód FC: 0-2 (0-0); Ifik: 9-0.

Negatív előjelekkel várhattuk a mai találkozót, hiszen az előző fordulóban Csomád együttesétől szenvedtünk vereséget. Kijózanítólag hatott ez a pofon a csapatra, többek fejében és hozzáállásában ugyanis rendet kellett tenni.

Aktuális ellenfelünk az előző bajnokság 4. helyezettje, Pilisszentiván volt. Gyönyörű környezet és kulturált körülmények fogadtak bennünket. A megyei osztályban szereplő csapatokra jellemző pénztelenség, omladozó öltözők vagy a futballra alkalmatlan játéktérnek itt nyomát sem láthattuk. Feltűnő volt, hogy a mérkőzés alatt rengeteg helyi fiatal rúgta a bőrt a világítással rendelkező műfüves edzőpályán. Talán az új támogatási rendszernek köszönhetően, még számos csapatnál hasonlóan rendezett körülményeket tudnak majd biztosítani a sportolni vágyóknak.

A futballpályától alig pár utcányira helyi szüreti bállal ünnepelték a szőlőszedés utolsó napját. Talán ennek is köszönhetően kevés szurkolót hozott lázba a mérkőzés, mintegy 60-an tekintették meg az aszódiak vendégjátékát. Az évszaknak megfelelő, kellemes őszi időjárásban indult el a találkozó. A mérkőzés első perceiben alaposan bekezdtek a pilisszentivániak, és többször is veszélyes akciókat vezettek. Az aszódi gárda a kezdeti bizonytalanságok után rendezni tudta sorait és szervezett védekezéssel válaszolt a támadólag fellépő hazaiak ellen. Harcias, kemény játék alakult ki, ugyanakkor a kapuk kevésbé forogtak veszélyben. Az első félidő közepén Rakita Gábor lőhetett szabadrúgást mintegy 20 méterről. Jobblábas csavarása azonban a felső lécről vágódott ki. Ezután a hazaiak percei következtek: előbb egy szöglet utáni kavarodásban kis híján gólt szereztek, majd egy szemre is tetszetős akció végén az aszódi hálóőrnek,  Varró Istvánnak kellett óriási bravúrt bemutatni. Az első félidő legszebb jelenetét láthattuk, mind a lövés mind a védés parádés megoldás volt. Jókor jött a frissítő szünet az aszódiaknak.

A második félidőt még nagyobb lendülettel kezdte a hazai csapat. Ugyanakkor az átütő erő hiányzott a pilisszentiváni támadásokból. A kontrákra berendezkedett vendégek számos veszélyes ellenakciót vezethettek, melyekből egyet értékesítettek is a 60. percben. Dobes Raymond jobbösszekötő helyén kapta meg a labdát és egy csel után mesterien csavart a hosszú sarokba (0-1). A gól után a játék képe nem változott, nyomott a hazai gárda de az aszódiak védelmén nem találtak fogást. A mérkőzés vége előtt negyed órával újabb Varró István bravúrt láthattuk. Az ellenfél csatára 10 méterről lőhetett kapura, azonban az aszódi portás lábbal hárított. A 88. percben aztán eldőlt a találkozó: a frissen beállt ifjúsági korú Tóth György egy formás vendég kontra után helyezte a labdát az ellenfél hálójába (0-2). Az eredmény már nem változott, így sokak számára meglepetés vendég győzelem született.

Összefoglalva: az elmúlt mérkőzésektől eltérően egy lelkes, harcos és szervezett Aszód lépett pályára. A találkozó döntő szituációiból mi kerültünk ki győztesen, így megérdemelten vittük el a három pontot. A csereként beszálló játékosok új lendületet adtak a csapatnak (Tóth György első labdaérintéséből gólt szerzett), mindenki maximálisan koncentrált 90 percen keresztül. Jövő héten Tahitótfalu gárdáját látjuk vendégül, és egy újabb aszódi győzelemmel tovább tapadhatunk az élbolyhoz. (a szerző megjegyzése: tavaly ez a Pilisszentiván 7-0 és 4-3-as eredménnyel vert meg bennünket. Megyei szinten elismert rutinos játékosokat győztünk ma le, így még értékesebb a három pont.)

Az aszodinfo.hu-t Kovács Kristóf tudósította Pilisszentivánból.


2011-09-10

Egyszer fent, egyszer lent... hullámvasúton, Aszódon. Aszód FC - Csomád KSK: 1-3 (0-1); Ifik: 4-6.

Szombati forduló lévén kevesen jöttek el az aszódi pályára. Meleg, késő nyári idő fogadta a csapatokat. Az ifik négy rúgott gólja is kevés volt az első győzelem megszerzéséhez. 

A felnőttek meccsének első félideje váltakozó küzdelmet, két azonos tudású csapat játékát hozta. Küzdelmes mezőnyjáték foly a pályán, a kapuk alig kerültek veszélybe. Ezért is okozott meglepetést, váratlanul egy fejesgóllal szerzett vezetést az ellenfél.

A második félidő hasonló játékot hozott. Az aszódiak trénere Dobes Attila cserékkel igyekezett frissíteni csapatát, de az időhaladtával az eredmény nem változott, csak az erő csökkent. Az egyre inkább fáradó hazaiak kitámadtak, s míg az ellenfél két újabb gólt szerzett, aszódi részről csak a csereként beálló Döme Tamás tudott eredményes lenni. Így alakult ki a mérkőzés végeredménye, 1-3 a vendég csomádi csapat javára.

Összefoglalva: játék helyett inkább a küzdelem dominált ma, ebben jobbak voltak a vendégek. Az aszódi csapat nem tudta - vagy az ellenfél nem hagyta - megismételni az előző hét eredményes játékát, így a végeredmény reálisnak mondható.


2011-09-05

Győzelem Aszódon... Aszód FC - Perbál SE: 6-2 (3-1); Ifjúságiak: 1-7.
Egy vereség, majd egy döntetlen után szinte kötelező volt nyerni Perbál ellen a második hazai bajnokin. Az időjárás elfelejtette megnézni a naptárt, szeptemberben is nyári hőségben indult útjára a labda. Az ifik elszenvedték harmadik vereségüket is, a teljesen kicserélődött utánpótlás csapatnak úgy látszik most időre és sok-sok türelemre van szüksége.
A felnőttek meccsét a nagy meleg ellenére is mintegy 100 néző figyelte, a többség az árnyékba húzódva védekezett a tűző napsütés ellen. A játékosoknak erre nem volt lehetőségük, a félidő közepén a játékvezető ivószünettel igyekezett frissíteni őket.
Dobes Rajmond - Berta Roland Már a 2.percben hazai gólnak örülhettek az aszódiak. Kovács Kristóf lábát akasztották össze a perbáli büntető területen belül, a spori azonnal a 11-es pontra mutatott. Dobes Rajmond jól helyezett lövése egyben az első aszódi gólt jelentette (1-0). Nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, az első vendég akció végén kapusunkról szerencsétlen módon a hálónkba pattant a labda. Öngól (1-1). Többet birtokolta az Aszód a labdát, folyamatosan nyomás alatt tartották a vendégek kapuját. A 17.percben Masznyik Dávid került helyzetbe, de a védő rutinos módon éppen a lövés pillanatában lökte meg, így a lövés a kapu fölé szállt. A 22.percben ismét büntetőhoz jutottunk, ezúttal ... állt a labda mögé, gyengén helyezett lövése azonban a kapu mellé ment. A 34.percben bal oldali szögletet végeztünk el, a labda átszállt a fejel felett, a hosszú saroknál álló Masznyik keményen visszalőtte a kapu elé, ahol Kovács sarokkal perdítette a labdát a perbáli hálóba (2-1). A 44.percben Kovács becsúszva labdát szerzett az ellenfél térfelének közepén, estében Dobes elé passzolt, Dobes Séra Tibort indította, aki két lépés után a hálóba bombázott (3-1). Szünetig az eredmény nem változott.
A második félidőben Perbál próbált támadásokat vezetni, a mieink pedig gyors kontra támadásokkal veszélyeztettek. Élvezetes és jó iramú játék alakult ki. A 10.percben Farkas Ádám adott pontos passzt Dobes elé, aki a kifutó perbáli kapus mellett szép mozdulattal a hálóba pöccintette a labdát (4-1). A 15.percben cserélt Aszód: Berta Roland helyett Döme Tamás lépett pályára. A 23.percben jobb oldali szögletet végzett el Dobes, a beívelt labdát legmagasabbra ugró Kovács a hálóba bólintotta (5-1). A 38.percben Újfalusi tálalt Dobes elé, aki az előző gólját lemásolva továbbitotta a labdát a kapuba (6-1). A 40.percben szabadrúgáshoz jut Perbál. A lövés kipattant Varróról és a kipattanóból a jól helyezkedő perbáli játékos megszerezte a csapata második gólját (6-2). A mérkőzés végig az eredmény már nem változott.
Összefoglalva: alaposan rácáfolt csapatunk azokra a szurkolói kézlegyintésekre, akik az első mérkőzés veresége után lemondólag nyilatkoztak az aszódi csapatról. A nagy meleg ellenére szebbnél szebb gólokat lőttek, szép akciókat vezettek. A csapat végig fegyelmezetten játszott, a győzelem még ilyen arányban is teljesen megérdemelt volt. Külön dicséret illeti a mesterhármast szerző Dobes Rajmondot ( a mezőny legjobbja volt), és Kovács Kristófot, aki a két gólján kívül egy büntetőt is összehozott. De a dicséret jár a többi aszódi játékosnak is...Ezzel a győzelemmel feljöttünk a táblázat 6.helyére!


2011-08-29

Döntetlen Piliscsabán... Piliscsaba SE - Aszód FC 2-2 (0-1); Ifjúságiak: 9-3.

Első idegenbeli tétmérkőzését játszotta ma az Aszód FC a 2011/2012-es bajnoki szezonban. Az előző fordulóban vereséggel kezdő Piliscsaba volt az ellenfél. Igazi futballidő, megyei szinten szokatlanul jó minőségű pálya és kultúrált környezet fogadta a kilátogató mintegy 80 nézőt.

Az első félidőben jobbára a vendég aszódiak birtokolták többet a labdát, ugyanakkor a kapura teljesen veszélytelenek voltak. Alacsony színvonalon folyt a játék, kevés helyzet alakult ki. A piliscsabaiak veszélyesen kontráztak és rendre lecsaptak a gyermeteg hibákat elkövető aszódi védők megingásaira. A 33. percben a kaputól mintegy 18 méterre szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, azonban Dobes Rajmond lövése a kapu fölött suhant el. A 41. percben egy formás aszódi támadás végén Újfalusi István robogott el a balszélen és pontosan, jó ütemben középre passzolt, ahol Séra Tibor érkezett és 3 méterről a hálóba pofozta a labdát (0-1).

A második félidő valamivel nagyobb iramot és élvezhetőbb játékot hozott. A vendég aszódiak átvették a játék irányítását, és sorra dolgozták ki a helyzeteket. Azonban a kapu előtt rendre rossz megoldásokat választottak, így érintetlenül maradt a piliscsabaiak hálója. A félidő közepén egy játékvezetői ítélet borzolta a kedélyeket. Egy kölcsönös mezhúzásban a hazaiak csatára nagyot esett, a bíró a 11-es pontra mutatott. A büntetőt a hazaiak értékesítették, a kihagyott vendég helyzetekre így góllal válaszolt Piliscsaba (1-1). Ekkor megtörni látszódott az aszódi lendület, azonban negyed órával a vége előtt Dobes pontos beadásából Döme Tamás volt eredményes (1-2). A mérkőzés végét nagy küzdelem és sok szabálytalanság jellemezte. A hazaiak futottak az eredmény után, míg a vendég aszódi gárda foggal-körömmel őrizte kapuját. A meccs vége előtt kettő perccel, a rosszul helyezkedő aszódiak közül egy pontos lövéssel egyenlített a hazai csapat (2-2). Az eredmény már nem változott, igazságos döntetlen született.

Összefoglalva: alaposan összekapta magát az első forduló fiaskója után az aszódi gárda. Egy vereség, egy döntetlen után a következő hazai mérkőzésen kötelező lesz a győzelem.

Az aszodinfo.hu-t Kovács Kristóf tudósította Piliscsabáról.


2011-08-21

Már megint rosszul kezdődött...Aszód FC - Gyömrő KSK 0-4 (0-2);
Nagy várakozás előzte meg az első bajnoki fordulót. A felkészülési mérkőzések eredményei, a Magyar Kupában mutatott játék, mind-mind azt jelezték, valami készül az aszódi pályán. Valami, ami majd sok örömöt okozhat a győzelemre áhítozó szurkolóknak. Sajnos az első hazai bemutatkozáson csalódni kellett...
Az ifik mérkőzésén vízilabda eredmény született. 3-9-re győzött az ellenfél, a 9 kapott gólra mondják, hogy még gombócból is sok lett volna. Van mit javulni az ificsapat védelmének.
Rakita GáborA felnőttek mérkőzésére mintegy 150 néző volt kíváncsi, sokan jöttek Gyömrőről is. Nagy meleg ide, nagy meleg oda lendületesen kezdtek a csapatok. A 18.percben szép, egyérintős játék után Masznyik Dávid tört kapura, lapos lövését védte a gyömrői hálóőr. Ezzel mintha el is lőtte volna a puskaporát a hazai csapat... A 24.percben az aszódi védelemben Nagy Csaba rosszul helyezkedett, a kilépő gyömrői csatár lövését Varró István lábbal hárította. A 28.percben ugyanez a helyzet ismétlődött, ezúttal azonban kapusunk mellett-felett elemelték a labdát (0-1). A 35.percben aszódi részről Rakita Gábor kapott sárga lapot, majd a 40.percben Tóth Barna. A 41.percben körülményeskedtek a haza védők, labdát vesztettek az aszódi kapu előtt, a lövés Varró előtt megpattant, s a labda a hálóba csorgott (0-2). A 43.percben a néhány perccel korábban "besárgult" Tóth visszarántotta ellenfelét, a játékvezető újabb sárga lapot mutatott fel, majd a pirosat is. Jókor jött a szünet, azt gondoltuk, az öltözőben sikerül majd rendezni a sorokat. Tévedtünk...
Dobes Attila edző a szünetben kettős cserével igyekezett változtatni a játék képén, Döme Tamás és brazil vendégmunkásunk, Junior is pályára lépett, Farkas Ádám és Séra Tibor helyett. A 7.percben Rakita Gábor a félpályánál rúgta fel ellenfelét, a mutatvány itt is második sárga lapot, vagyis pirosat ért. Nyolc aszódi mezőnyjátékos folytatta így az egyre reménytelenebb küzdelmet a pályán. A vendégek ügyesen kihasználták a kettős emberelőnyt, a 10.percben majd a 15.percben már 4-re növelték előnyüket, míg az aszódiaknak jóformán helyzetre sem futotta. A 22.percben Masznyik Dávid sántikálva cserét kért, Braun Tamás lépett játékba. A 25.percben Dobes Rajmond is besárgult. A 30.percben Braunt kaszálták el, most gyömrői oldalon villant a piros lap. Sajnos az esetnél Braun is megsérült, a kényszerű csere alkalmával Lukács Arnold váltotta őt. A 40.percben egy gyömrői játékos rúgta el - egyébként teljesen feleslegesen - sípszó után a labdát. Második sárga után itt is piros lap volt a jutalom. Hosszabbítás után a 45.percben vetett véget az aszódi szenvedésnek a játékvezető.
Összefoglalva: hát nem erre számított az aszódi publikum. Két rutinos játékos fegyelmezetlensége olyan hátrányba hozta az aszódi csapatot, melyet a jó erőkből álló és motivált ellenfél ügyesen kihasznált. Fásult és tompa volt a hazai csapat, nyomokban sem látszódott az edzőmeccsek magabiztossága, motiváltsága. Talán jókor jött ez a nagy pofon, még nem késő felébredni! Tanulság, még a megyeI/b-ben is meg kell küzdeni minden pontért. Jövő vasárnap lesz lehetőség bizonyítani Piliscsabán!


2011-08-14

Magyar Kupa országos főtábla 2. forduló: Aszód FC (megye I/b) - Egri FC (NBII): 1-5 (1-0)

Az aszódi csapat történelmének legjobb magyar kupa eredménye a legjobb 64 csapat közé jutás volt. Ehhez az elmúlt vasárnap a Nagybátony SC csapatát kellett - viharos és fordulatos mérkőzésen - legyőzni. A mai ellenfél az NBII-be frissen feljutott, teljesen átalakított és megerősített Eger FC volt.

Nyári melegben, mintegy 100-120 néző előtt indult útjára a labda. Meglepően bátran és szervezetten kezdett az aszódi csapat. Az 5.percben Döme Tamás kerül helyzetbe, lövés helyett azonban inkább passzolt, a sok védő láb között elakadt a labda. Három perc múlva szabadrúgáshoz jutottunk a bal oldalon. Az ívelt beadásra a védők beragadtak, az aszódi Rakita Gábor viszont nem, és előrevetődve a hálóba bólintotta a labdát (1-0). A vezetés birtokában az Aszód megszállta saját kapuja előterét, átadta a kezdeményezést az Egernek és gyors kontrákkal próbált operálni. A 30.percben egy sérülés miatti ápolás alatt az aszódi hálóőr (Varró István) a félvonalhoz szaladt frissíteni, közben elhagyta a játékteret, s asszisztense jelzésére a spori sárga lapot mutatott fel. A félidő hátralévő idejében sem a játék képe, sem az eredmény nem változott.

A szünetben cserélt Aszód, Braun Tamás helyére Farkas Ádám lépett. A 7.percben Kovács Kristóf hosszú keresztlabdájára csapott le Farkas, lövése azonban célt téveszett. A 10.percben 17m-re az aszódi kaputól, középen szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. A labdát - sajnos - mesterien a felső sarokba tekerték (1-1). Cseréltünk, Kovács Kristófot öccse, Kovács Erik váltotta. A nagy meleg és a megyei I/b osztályban szokatlan iram miatt elfáradó aszódi csapat egyre kevésbé tudott koncentrálni, így egyre több teret engedett ellenfelének. Egyéni hibákból sorra kaptuk a gólokat, bár egy-két formás akcióval mi is észrevétettük magunkat. Ilyen volt például Döme Tamás emelése, amely a kifutó egri kapus felett gólt érdemelt volna. A 40.percben cserélt Aszód, Tóth Barnát Gabai Gábor váltotta. Három perc hosszabbítás után a 49.percben fújták le a mérkőzést.

Összefoglalva: jogos volt az aszódi szurkolók tapsa a meccs végén. Amíg bírták a fiúk az iramot, 55 percig vezettünk profi labdargókból álló ellenfelünkkel szemben. A csapat fegyelmezetten, betartva az edzői utasításokat, koncentráltan futbalozott. Bátran kontráztunk, és labdavesztés esetén gyorsan visszaáltunk  védekezni. A kapuban Varró bravúrt bravúrra halmozott, s a megszerzett labdákkal igyekeztünk lassítani a játék iramát. Ahogyan fogyott az erő, egyre inkább megmutatkozott a különbség a mi lelkes amatőr csapatunk és a profi játékosokból álló Eger csapata között. Az eredemény ellenére nincs okunk szégyenkezni, és egyre nagyobb önbizalommal várhatjuk a jövő hét végi bajnoki kezdetet!

Képek a mérkőzésről itt!


2011-08-03

Felkészülési mérkőzésen Aszód FC - Bag TC: 4-1 (1-1)

Meglepően sokan voltak kíváncsiak az alakuló aszódi csapatra és természetesen a szomszéd Bag alakulatára. Az ifjúságiak mérkőzésén sok aszódi fiatalt láttunk bagi mezben. Hogy miért igazoltak át a szomszéd falu csapatába, nem tudjuk. Hogy jó döntés volt-e, az majd később kiderül. Mindenesetre a mérkőzés végeredménye - 3-0 Aszód javára - azt mutatja, többen megbánhatják még lépésüket.

A felnőttek meccsén számos új arcot láttunk piros-fekete aszódi mezben. A keretbe több új játékos került: Varró László kapus, Berta Roland, Rakita Gábor, Tóth Barna, Szabó István, Újfalusi Attila. A későbbiekben minden új igazolást fényképpel fogunk bemutatni.

A mérkőzésről szólva, teljesen megérdemelt volt az aszódi győzelem. A hazai csapat minden csapatrészében felülmúlta megyei I. osztályú ellenfelét. Formás támadásoknak, szebbnél-szebb góloknak tapsolhattak az aszódi szurkolók.  A szurkerek véleménye egyöntetű volt: érdemes lesz újra aszód mérkőzésre járni!


2011-08-01

A 2011-2012-es szezont ismét a megye I/B-ben folytatjuk!

Elkészültek a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség (PMLSZ) új bajnokságra vonatkozó csoportbeosztásai. A megyei I/b osztály Északi csoportjából rosszabb gólaránnyal kieső Aszód FC a kiesések, NBIII-ba feljutások eléggé szövevényes helyzete miatt a szövetségtől a megye I/b osztályban való indulásra kapott felkérést. A felkérést az FC vezetése tisztelettel elfogadta. Így a következő bajnokságban továbbra is a megyei második vonalban (az I/B osztályban) kergetjük a labdát. (A PMLSZ részletes csoportbeosztása itt!)

Néhány szó a felkészülésről. Az FC vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén, az anyagi feltételek megteremtésén. Az önkormányzat támogatása biztosítja az alapműködés feltételeit, s bár a gazdasági helyzet továbbra sem javul, néhány szponzor mégis ígéretet tett a csapat további támogatására.

Megkezdődött a felkészülés a július 1.-től hatályba lépett, Társasági adó változásból eredő támogatási lehetőségek megszerzésére. Ennek érdekében elkezdődött az FC "Sportfejlesztési Programjának" elkészítése, mely alapját képezi majd a későbbiekben az MLSZ részére benyújtandó pályázatnak.

Az új játékosokról, a körvonalazódó tervekről a későbbiekben részletesen beszámolunk.